A sors kegyes volt hozzám a hivatásomat tekintve, mert egyenes úton vezetett az orvosi egyetemre, majd onnan néhány szükséges vargabetűvel a teljesség szemlélete felé, a homeopátián keresztül az antropozófus gyógyászathoz. Gyermekeim fele még az egyetemi éveim alatt született, így éltem gondtalan, ösztönös anyaként, majd később a tudatos intézményválasztásnál waldorfos szülő lettem. Lassan mind a négy gyermekem "kijárta" waldorfiát, és látom, hogy minden, amit itt kaptak, mennyire támogatta őket abban, hogy szabadon gondolkodó, tudatos lelkületű, sorsukat bátran járó, a világban ható emberek legyenek. A test-lélek-szellem hármasságát figyelembe vevő antropozófus gyógyászat mellett én is az iskolákat járom most már, együttműködve pedagógusokkal a gyermekekért. Orvosi és tanári képzések oktatójaként rutint szereztem az antropozófus emberkép átadásában. A Galagonyasuliban az iskolaorvos szerepét töltöm be, akihez nem csak a betegségekkel, hanem elakadások kigubancolásával, egyéni helyzetek és kérdések rátekintésével is lehet engem keresni. A tudati lélek kibontakozásához az antropozófus emberképet megértető szakórákat tartom, hogy mindaz, amit átélünk a testünkkel és lelkünkkel, annak teljes tudatára is ébredjünk.