1989 volt az az esztendő amikor az antropozófiával és a Waldorf pedagógiával találkoztam. Életutam azóta is elválaszthatatlan a steineri életmű számos ágától. Így lettem óvónő, osztálytanító, Extra Lesson tanár és az önigazgató intézményi formát is kipróbáló intézményi képviselő. Önként vállalt közösségeimben fontosnak tartom az antropozófus emberképpel való munkát és ennek átadásával a világba vetett bizalom erősítését a velem együtt haladóknak. Kötelességem, feladatom és élethivatásom az antropozófia által átszőtt pedagógia, nevelés és oktatás. Fejlesztőpedagógiai és iskolai tapasztalataim alapján merem kijelenteni, hogy az individuális kibontakozásnak, de a testi egészségnek is feltétele, hogy a gyermeki fejlődés, és ifjúkori kibontakozás előtt szabaddá tegyük az utat. Ehhez új képességek megszületését kell elősegítenünk nem csak a gyermekeknél, hanem azok szüleinél és önmagunknál is. A Galagonyaiskola osztálytanítójaként- munkatársaimmal együttműködve- szeretnék társa lenni azoknak az embereknek, akik elindulnak velünk egy világba helyezett, jól megélt élet szellemi megtapasztalása felé vezető úton.